Evil mind, never mind

Hogy rossz azt nem mondanám, sőt kellemes ez a bárgyú összhang meg ugye az égvilágon semmi konfliktus és az jó.
Talán annyi hogy paranoid kicsi agyam mindenféle összeesküvés-elméletek sző csak hogy azért mégse legyen már ilyen egyszerűen tökéletes minden. Úgy gondolom nemkívánatos személy vagyok ezen a pályán, szeretnének tehát eltéríteni mihamarabb valami egészen más irányba, mint egy retardált, irritáló kis piszok aszteroidát. Csak hogy senkinek se legyek útjában, de legalábbis ignorálni tudjanak ha már el kell viselniük a jelenlétem. Vágod?

Látodlátod, nem sokat érnek a nagy szemek és a kócos buksi... csak azért, mert néha agyonsimiznének mint egy állatkerti kisemlőst, még nem jelenti azt hogy nem nyúznák le a bundám.

Mindegy, mellékes. Ha visszakanyarodok a mai gondolat elejére, magamtól rájövök, hogy a problémám voltaképpen nem más, mint a mostanság felhőtlen, gondnélküli napjaim produktív, érzelemdús megnyilvánulásaimtól igencsak mentes múlása ifjú, de máris kiégett fejem fölött. Semmi katarzis.

                  LE KELL TISZTULNOM HIRTELEN nem nem akarok máris lehiggadni kiégni úúúristen még gyerek vagyok ááá  ne kérjétek hogy gyógyuljak meg mert


...grillázzsal borított mézédes Sin city a lelkem ahol nutellával bekent kurvák játszanak a szeretet mazsolától rücskös faszával.  

lőnék egy portált de nem tudom még hova

na gyerünk. gyertek ti is.
ugráljunk a seggünkön a világ hátán.

m i n d a n n y i a n .

na

na bazmeg
lol.

vagy nem tudom mit mondjak erre. 
rémisztő szituációk sorozata ez.
kicsit elmegyek ma világot látni.


de úgyis visszajövök. mindig visszajövök.

kis magyarázatra szorul

kicsi fohász hozzátok, gyerekek

nemsoká indulok feléd, drága Most, te Valóság.
kapaszkodok beléd két kézzel, Tegnap, te emlék.

Mához:
te taníts meg újra a jelenben élni. mutasd, hogy kell nem emlékezni többé, szaggasd ki kezemből a kétségbeesés remegő nyaka köré hurkolt kötelet, mert hiába rángatom gyilkos szándékkal, engem fojt meg végül.
birtokolj. üssél is, ha kell. etess, itass, olykor simogass, és én hálából majd nem engedem, hogy meghaljunk.

Tegnaphoz:
...és csak akkor tépem el a láncot, ha újra meghallom a lépteit. és a sörétes puska csövének elegáns billenését a tenyerében. értem jön majd, és én újra elé futok behúzott farokkal,lesunyt füllel, pedig tudom, hogy nem vagyunk már többé vadásztársak. 
de CSAK NEKI engedem, hogy agyonlőjön a kormossá égetett határban, ahová sorokba köpködtük a cseresznyemagokat.
talán egyikünk se akarta, hogy kinőjenek.

légszomjas a kis balga

akkor most egy kis húszas évek...taramtaram pam pammm. taramtaram pam pammm.
taramtaram tamparamparam tamparamparam pam papappapam PAMMM.



apropó, a ma hajnali REM-fázis különdíjas álma 'Továbbrasetudokmeghalni' kategóriában:


Megkértetek, hogy költözzek egy fickó testébe, de csak amíg szörnyethal szerencsétlen egy elég darwindíjas baleset következtében, nem tovább. 
Miféle halálról lenne szó, kérdeztem én, s elém vetítettétek a hamarosan bekövetkező végzetes szituációt: srác egy utánfutón ücsörög egy baszottnagy hűtő társaságában, mikor is a sofőr egy hajtűkanyarban elveszti uralmát a járgány felett, s a testes fridzsider srác kiszakadt tüdejével súrolja fel a sztráda egy jókora szakaszát.
hát mondom...legyen.
Úgy izgultam, mikor a hűtő mögül kilesve megláttam a közeledő kanyart.
nem gondoltam, hogy ennyire fog fájni...azt hittem, csupán szemtanúja leszek a balesetnek, hiszen ez nem is az én testem. ÁTBASZTATOK, kutyák!! Megígértétek, hogy fájdalom nélkül dögölhetek meg!


és tessék...nem sikerült. csak lebegtem, és kívülről láttam, ahogy a fickó mellkasát üsszevarrják. elég hamar meguntam.
srác tehát él.


         de akkor én mégis hol a búbánatos picsában vagyok???

morzsa maradt belőlem.

egy jó karély kenyér voltam álmomban.
kicsi morzsalábakon jártam egy olyan utat, ami tele volt mindenféle szeméttel; tojáshéjjal, tejeszacskóval, romlott csülökkel stb...és az volt a vágyam, hogy út közben rátaláljak álmaim lekvárjára. hosszú kajtatás és a végső elkeseredés után végre belebotlottam egy csinos, jóvágású befőttesüvegbe, tele baracklekvárral. örömében fölnyitotta előttem pepita kupakját, de mihelyst belemártottam édes húsába az én kóborlástól kiszikkadt kenyértestem, valaki nemes egyszerűséggel bezabált.

erre varrjá gombot.

írnék valami szépet, jó?

az emberből változatos nedvek szivárognának feszt, ha nem tartaná őket vissza a végletekig. eléggé undi tény.
ebből egy szép definíciót is kihozhatnánk akár, de nem tesszük.
ha már a nedveknél tartunk; csordultig vagyok kedvességgel és hálával.

kis geci nyáriszünet meghiányoztatja egymásnak az embereket.
csodák történnek és már alig várom, hogy elhiggyem őket.
még nem sikerült, ne haragudj. de már itt állnak előttem, őszintén és meztelenül. csak a szavakat keresem.

mától újra itthon élek.

egy kicsit odalesz most minden

miért ne lehetne minden olyan mint régen
semmi se lehet már olyan mint régen
ezentúl minden jobb lesz mint régen
semmi se lesz már olyan szép mint régen
most a legszebb
most a legszarabb
kurvaszar most, soha szarabb
holnap minden szebb lesz
holnap is ma lesz, de már sose lesz régen.


nem akarok többé változni. maradni még annyira se.


...csak miután moccanás nélkül elfogadtad, hogy elmegyek, miután az ágy szélén ülve nézted végig ahogy rádhagyom a szoba csöndjét és halkan becsukom az ajtót magam után és te egy szót se szólsz utánam
csak miután rájöttem, hogy túlmisztifikáltam magam az életedben és nem is fáj hogy a májussal együtt én is eltűnök. vagy te tűnsz el belőlem mindegy.


csak ezután jöttem rá hogy túl sok emléket kell mostantól magammal cipelnem és többé nem segítesz nekem.
mint a vasárnapi utazótáskát amit mindig kitéptél a kezemből mert túl nehéz volt én meg gyönge vagyok.
no lám, a táskám most tele van a nyarainkkal, a műanyag dínóinkkal, a verébkölyökkel akit a macskák elé dobtunk, vászonra festett arcaiddal, göncölszekérrel hintaágyastól, gumicsizmás üldözésekkel a sáros kukoricaszárak között, hosszúhosszú ujjaiddal, a templom félelmetes kongásaival, estékkel amikről azt hittük, sosem éljük túl, rájákkal a szoba falán, főbérlővel és orvosokkal és injekciós tűkkel és rothadó szilvákkal a pincetetőn és rengeteg...rengeteg várakozással mert akkor még barátok is lehettünk volna.
és most tudod milyen nehéz ez a kurva táska?
nagyon sokára érek vele haza.

fuck

shit.

antidote

"tudod mi vagy? egy repedés a tér idő kontinuumon és rajtad keresztül áramlanak az interdimenzionális lények felsőbbrendű gondolatai a mi létsíkunkra."

...és akkor megőrültem.
ha tetszik, ha nem, túlcsordultam.

azóta minden találkozás alkalmával véresre tépkedem jobb hüvelykujjam körömágyának sarkát. vagy a fűben ülve elmélázva szaggatjuk ki tövestől az elszaporodott százszorszéphajtásokat, miközben egymás szájából tépve kis szót bizonygatjuk a másiknak, hogy helyes döntés volt kibújni anyuinkból és igenis jól csináljuk ezt a létezés dolgot. legalábbis igyekszünk.

és csak úgy fél karral kihúzott a semmiből és megrótt amiért eladtam magam és megnyíltam és értelmet adott de az étvágyamat elvette és fontossá tett és fontossá lett és már frissen és hamarabb kelek mint a reggeli ébresztő és ááh azóta egy épkézláb gondolatom sincs.
"két kis szartalicska"

odavagyok

teszkó színes százgrammos kakaópor.
megittam.
kiürült a bögrém.
ismeretlen okból kifolyólag súlyos péniszszagot áraszt, így máris a mosatlanba rakom.
útközben bekapok egy szem dohos, töpörödött  csokigolyópelyhet.
a ropogós fajtát.
raj vagyok.

napközben irritáló vagyok, leszúrnám magam egy kifejlett hím rozmár agyarával.
éjjel viszont szarral kenegetném a szoba falát.
egy fokkal jobb.

álmomban csupasz nyuszigyerekeket taposok az aszfaltba.
és festettem egy döglött őzet.
a hátam mögött állsz, érzem a meleget és ráz a hátradőlhetnékgörcs.
húúúúúúúsok.
rajok vagyunk jaaaj progresszív apámfasza van.

leszarom-túladagolás

habzik a szám és

 valami sűrű tintát ejakuláló különleges matériájú golyóstollak üldözik a srácot gyaaaa he dicsakbuksi betyár kanos kis digó e ehun szalad ni.

ez szép volt. gyertek gyerekek, akasztófavirágok, csókoljatok nekem térdet MOST

most. az idő szaggatva ég a horizontvonalra, mely egyenesebb az egyenesnél és újszülött galaxisokat karmol az istenek petyhüdt ágyékába. és ezt csak én látom, MOST csak az én szemhéjam mögött keringőznek millió napnyi nagyságú fekete lyukak az eseményhorizontok olvadó parkettáján.

egydimenziós húrokon pengetem a mai nap terméketlenségének dicső himnuszát. mézédes szinguláris polonéz.

és SEMMIKÉPP SE TESSÉK ZABÁLNI AZ ASZALT GYÜMÖLCSÖMBŐL.

istenien érzem magam!

Narvália

mikor az utolsó, magányos narvál is elsiklott nesztelenül a mosdó ablaka alatt, kölyök fogta magát és nekilátott az esti tisztálkodásnak.

merev tekintetét makacsul kerülte a csap felett lebegő fölhasított tükörben...nem akarta látni, hogy az égvilágon semmi baj.

az ablak tompa mását nézte inkább, miközben a zubogó víz alá tartotta tenyereit, az ablakot, ami a háta mögött okádta az éjszaka rémeit a kicsi, szelídfényű szobába.

'nem bántanak, mert az én húsom sótlan és undok' mondta és a szája tükrére se pillantott...nem akarta látni, hogy csupa igazat mond.

dúdolt, valami naiv muzsika befejezetlen akkordjait suttogta, az utolsó narvál elfúló búcsúdalát.

arcon csapta magát a dühös csapvízzel. ajka még mosolygott, gondolta merő véletlen utálat pofozta fel.
aztán fejére cibálta a mocskos törülköző adalékanyagoktól elrongyosodott szövethulláját és mohón dörzsölni kezdte gyenge arcát.
megsiratta a fájdalmat, hártyásan leváló bőrét és önmaga bizalmát a világ felé és nem bírta abbahagyni a dörzsölést egyre komolyabb gondot fordítva azon mesterkedésére hogy sterilizálja a világmindenség számtalan dimenzióját önmaga teljes megsemmisítésével járó fertőtlenítése végett.

jaj de röhögök. haha.

kicsi és buta, de majd kinövi

valószínűtlen szituáció.
a teste az ágyon. ahogy ül
balra dől aztán jobbra
előre
és csatakos fejjel üvölti, hogy meghallgassák
nem tudja, hogy a szája csukva mint a lapuló harcsának

és egyre kisebbre zsugorodik mert a nagy nyugodt tenyerek nyomják a hátát
a tenyerek is zokognak és aggódnak mert ő véresre rágja az ujjakat. "vérig sértesz", ropogják neki a hosszú ujjak

lehetetlen sötétség folyik a szemeiből, folyékony szemek
gigászira mereszti őket, hogy lássa a fekvő testet az ágyon mert fognia kell az álmos izmokat, hogy meg ne tébolyodjon
folyékony gömbszemek, akkorára dagadnak, hogy fájdalmas hússal ömlik belőlük ez az átkozott éjaszaka
mint egy felnyesett bendő vére a kócos földre
a kócos fejre

elterül mellette az elkínzott test, fáradt,
de ő nyög és vonaglik és nem hagyja aludni

  aztán végkimerülnek hirtelen, meghalnak megnémulnak és reggelig ájultan fekszenek
egymástól távol.
egyre távolabb.



 

ja és...

mellesleg ma hajnalban megint főbe lőttek, persze akárhogy próbáltam, nem voltam képes belehalni, csak nagyon fájt vérzett kicsit és bedagadt. gyűlölök álmomban tükörbe nézni, de most megtettem kelletlenül, onnan tudom, hogy néztem ki az incidens után.

igazán elfogadnék némi tanácsot, hogy kell ilyen esetben holtan összeesni. nem akarom folyton tettetni mer elég gáz, ugye érthető.

hát így.

http://plakatmagany.b13.hu/index.php?f=7&s=2&blogid=9640&bm=274170

Ikarusz és a boldog asztronauták II.

enyhül a tél, Bulgakov úr, de még most sem érzem a változás szelét. ha közeledik is,olyan hideg, és én úgy fázok tőle, hogy inkább a cigi-és konyhaszagú vaskos takaró alá bújok, s tétlenkedek moccanatlan apátiában, míg ki nem rügyeznek az idei kreativitás első facsemetéi.

kedves tanárúr. úgy állunk épp, hogy a lehetőségek ablakait pont a változás szele csapkodja be előttem, sorjában az összeset.
kösszömszépen, de nincs szükségem bölcsességekre, csupán erő kéne, hogy a huzattal dacolva kinyissam őket újra.
mellesleg nézze csak, ma este ismét besárgult az ég.
májelégtelenség.

egymagam.

mire ezt leírtam, vörösre váltott.
elvérzett.

Ikarusz és a boldog asztronauták I.

energia híján nem tehetek egyebet, mint a már jól ismert összeomlás utáni önsajnálat jótékony és ízletes iszapjába erőszakolt folyékony testem regenerálom, miközben egyre enyhülő rángatózását figyelem objektíven.
szigorúan objektíven.
egymagam.

képeket ragasztanék a falra, fejemből síkra vetült lerenderelt képeket, csak hogy legyen itt valami belőlem is.
a már említett iszapon kívül.

meg is tenném én ezt rögvest, ha föl bírnék innen állni.
ha egyáltalán lennének képek az agyamban.

apám üzlete a gyermekekért

gyerek minap megkérdezi, van-e valami érdemleges információm a halál utáni életről.
spontán kis tapasztalat, akármi.

ugyan miért árulnám el neki, hogy haver, én naponta belehalok az alvásba mert csak úgy tudok hát nem nagy szám.


boldog a gyerek, mert motiválatlanul öntudatlan.
folyton bőg,de bolgod a kis pulya.

ti fölnőttetek, nem sírtok és nem vagytok boldogok.
csak célok vannak, ego, frusztráció és defenzív apámfasza.

én pedig...egyelőre próbálok valamit lecibálni magamról. le kell ráznom, ki kell tépnem a számból, a bundámból, a húsomból, akárhonnan.
bármi is az, meg kell szabadulnom tőle, el kell vesztenem valami jelentőségteljeset, szerves részemet, hogy onnantól kezdve teljes EGÉSZ legyek.
ha tudnám, mi az, a továbbiakban könnyebb lenne elfogadnom a veszteséget.
így viszont pokoli lesz úgy érzem.

egyelőre.

születnek és nem halnak meg

nem szólok én egy szót se
amíg el nem múlik ez a fehérjedús puha húsú
                                  kicsi
                                                                         irigység. hogy neki...

nem sült át
nyers maradt
zsenge, finom de fertőző

                                                                        ...hogy neki sikerült.
                                                             sikerült halála előtt másik testbe költözni.

ő voltam és leszek is
volt és lesz, aki inspirál:
http://plakatmagany.b13.hu/
                                                                        meg ne dögölj nekem. hé.

ordít, amíg fáj neki
üvölt nagyon. zúg az agyam. hé.