merev tekintetét makacsul kerülte a csap felett lebegő fölhasított tükörben...nem akarta látni, hogy az égvilágon semmi baj.
az ablak tompa mását nézte inkább, miközben a zubogó víz alá tartotta tenyereit, az ablakot, ami a háta mögött okádta az éjszaka rémeit a kicsi, szelídfényű szobába.
'nem bántanak, mert az én húsom sótlan és undok' mondta és a szája tükrére se pillantott...nem akarta látni, hogy csupa igazat mond.
dúdolt, valami naiv muzsika befejezetlen akkordjait suttogta, az utolsó narvál elfúló búcsúdalát.
arcon csapta magát a dühös csapvízzel. ajka még mosolygott, gondolta merő véletlen utálat pofozta fel.
aztán fejére cibálta a mocskos törülköző adalékanyagoktól elrongyosodott szövethulláját és mohón dörzsölni kezdte gyenge arcát.
megsiratta a fájdalmat, hártyásan leváló bőrét és önmaga bizalmát a világ felé és nem bírta abbahagyni a dörzsölést egyre komolyabb gondot fordítva azon mesterkedésére hogy sterilizálja a világmindenség számtalan dimenzióját önmaga teljes megsemmisítésével járó fertőtlenítése végett.
jaj de röhögök. haha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése